HILD GYÖRGY

Családi ház – Érd – 2015

Idézet az építészeti műleírásből:

“…Az építtetői programnak megfelelően 2 lakóegységet magában foglaló családiházat terveztünk. A lakás belső terei kapcsolatban állnak a kerttel, a lehetőségekhez mérten minél több helyen próbáltunk közvetlen kertkapcsolatot kialakítani. A belső térrendszer kialakításánál fontos szempont volt a terek átláthatósága, a közös terek szoros kapcsolata, de mégis valamiféle elhatárolásuk, illetve a 2 lakóegység együtt és külön használhatósága. A különböző funkcionális egységek, a vizuális kapcsolatot megtartva, félszint-eltolásokkal vállnak el egymástól. A helyiségek elrendezése az építtetők elvárásainak megfelelően alakult. A bejárati szinten a szülők hálóblokkja mellett a közös terek kaptak helyet. A magasföldszinten a gyermeküknek kialakított külön bejárattal is rendelkező lakóegység, egy dolgozó, és egy vendégfürdő készül. A pinceszinten kondiszoba, szauna, háztastási- és gépészeti helyiség illetve a garázs felől való bejutást biztosító közlekedő-tároló lesz.
Az épület külső megjelenésében törekedtünk az egyszerű tömegalakításra. A homlokzatokon nagy vakolt és üvegezett felületek váltják egymást. A garázs ugyan különálló épületben kapott helyet, de minden szempontból szerves részét képezi a ház kompozíciójának…”

Építész: Hild György, Kishonthy Kata

Tartószerkezet: Facskó Gergely, épületgépészet: Lencsés János, épületvillamoság: Horváth Péter, tűzvédelem: Kerényi Áron, belsőépítész: Kádár András

Tervlapok:

Látvány: